Az akadémiai orvoslás ma a daganatokkal mindössze annyit tehet, hogy az észlelt tumort valamilyen módon megkísérli eltüntetni: kemoterápiával, radiológiai eljárásokkal, műtéttel vagy ezek kombinációjával. Az eredmény nyilván függ a tumor stádiumától, kiterjedtségétől, szövettani fajtájától és nem utolsó sorban a paciens hozzáállásától. Természetesen a legeredményesebb tumor kezelés a megelőzés, amit rendszeres szűrővizsgálatokkal és megfelelő életmóddal tudunk biztosítani, ami a korai felismerést és ezzel az eredményesebb kezelést teszi lehetővé. A célzott, modern és folyamatosan megújuló protokollon alapuló orvosi kezelés azonban elengedhetetlen. Ennek ma sincs „alternatívája”. ezért nem tartom helyesnek, amikor „alternatív” terápiáról van szó, mert helyesen ezt kiegészítő, támogató vagy még inkább integratív terápiának nevezném, hiszen integrálja azokat a módszereket, eszközöket, készítmények alkalmazását, amik a végső célhoz, a beteg gyógyulásához vezetnek. A klinikai onkológusok gyakori idegenkedése az általuk sokszor lejáratóan aposztrofált „alternatívnak” minősített eljárásokról és készítményekről csak annyiban érthető, hogy a sokszor piaci alapokon működő étrend kiegészítő ipar termékeinek túlnyomó többsége nem bevizsgált, tapasztalatok nem állnak rendelkezésre az onkológiai gyógyszeres kezelésekkel együtt történő alkalmazásról. Vannak azonban olyan készítmények, amiket már a szakma is elfogad. Ezek többnyire organikus, természetes anyagokból készült termékek: aloé, gránátalma, noni juice,flavinból készült termékek, csírakivonatok, gyógy gombák, probiotikus termékek, gyulladáscsökkentő humin és fulvon savat tartalmazó készítmények, propolisz és egyéb gyógynövények vagy gyógyteák. Érthetetlen, hogy miért kell ezek pozitív hatásától megfosztani a gyermekeket például annak ellenére, hogy hosszú évek előnyös tapasztalatai bizonyítják, hogy a szupportív terápiában részesülő daganatos gyermekeknél a kemoterápia mellékhatásai lényegesen kisebbek és ritkábbak, a gyermekek közérzete sokkal jobb és a visszaesések száma is csökken. Természetesen egyetértek a kezelő orvosokkal abban, hogy csak szakember által a kezelővel egyetértésben javasolt, ellenőrzött, bevizsgált és az adott orvosi terápia természetének megfelelő készítményt bocsássunk a beteg rendelkezésére, amiről biztosan tudjuk, hogy nem árt, de használ. Ez mindenképpen a szert ajánló felelőssége. A kezelőorvostól viszont joggal elvárható lenne a terápiás protokoll evidens ismerete mellett minden olyan eljárás, módszer és készítmény ismerete, amely a legkisebb mértékben is hozzájárulhat a daganatos beteg állapotának javításához és gyógyulásához. Csak a gyógyításban járatos szakemberek teljes összefogása és nem az állandó presztizs harc vezethet eredményre.

dr. Bakanek György orvos szaktanácsadó