Sensolite


A Sensolite -országos gyógycentrum hálózatban elérhető egyedülálló egészségügyi szolgáltatás- olyan orvostechnikai eszköz, amely a gyógyítás számos területén alkalmazható. A polarizált fény, köszönhetően az 1 cm-es behatolási mélységnek, eléri a kapilláris erekben keringő vért. A teljes testfelület kezelésére alkalmas polarizáltfény-terápiás ággyal (fényágy) mobilizálni lehet a szervezet természetes, immunitásért felelős erőit, védekező mechanizmusait, a terápia hatására tapasztalataink szerint a szervezetben öngyógyító folyamatok indulnak be, így hatékonyan tudunk fellépni egyes egészségügyi panaszokkal szemben.

A polarizált fénnyel elvégzett in vitro kutatások szerint jelentős mértékben erősíti az immunitásért felelős sejtek aktivitását, stabilizálja a vörösvérsejtek falát, valamint fokozza azok oxigénmegkötő és -megtartó képességét. Az emberi szervezetben percről percre keletkező több millió hibás – később komoly betegségekért, rosszindulatú elváltozásokért felelős – sejt felismerésében és leküzdésében főszerepet játszó T-lymphociták, az elvégzett in vitro kutatások alapján a polarizáltfény-kezelés hatására jelentős mértékben aktivizálódnak, és ezzel súlyos és kevésbé súlyos betegségek megelőzését tehetik lehetővé, illetve elősegíthetik, gyorsíthatják a már kialakult betegségek leküzdését. Az elvégzett in vitro kutatások eredményeként a vörösvérsejtek megnövekedett oxigénfelvevő és -megtartó képessége által minden egyes sejthez, szervhez és szervrendszerhez több jut az éltető oxigénből, és ez az izomzat, illetve a létfontosságú szervek számára hatékonyabb fejlődést és működést tesz lehetővé. Összességében elmondható, hogy a teljes testfelület polarizáltfény-kezelésével az egész szervezetben jelentős immunerősítő hatást lehet elérni.Fontos a legördülő menü, olvass tovább!